Pár nap késésben vagyok a blog írással, de ez betudható annak, hogy eddig nem volt internet...ezt is csak lopom valahonnan. No de sebaj (Don't worry) a lényeg, h van. Az előbbi angol kifejezés még elő fog kerülni :)
Szóval kezdem az elején...jaj de réginek tűnik.
Február 28-án indultunk otthonról iszonyat mennyiségű cuccal, amikre mind szükségem van, lesz itt kint. Az út nem volt annyira izgi ... kb 954 km, bár a cél felé vezető út elég izgalmasra sikeredett, mert a pontos szálláshelyet, csak neten tudtam nézni. Viszont navigálás közben elment a telefonomról a net, úgyhogy vaktában mondtam, h merre menjünk. Csodával határos módon odataláltunk egy félórán belül, pedig csak egy apró térképrészletem volt. A szállásról csak annyit, h egy magyar házaspár a lakásuk egy részét kiadja az idejövő magyaroknak, nagyon rendesek és kedvesek voltak velünk.:)
Miután megérkeztünk be is zuhantunk az ágyba...
Másnap azaz március elsején olyan 10 felé bementünk a suliba Andrissal (Gali Andris, akivel együtt vagyok kint a bmeről), h regisztráljuk a Politecnico di Milano erasmus irodájában. Ez kb 2 órát vett igénybe, mert ezek az olaszok nem sietnek el semmit...ez most még iszonyatosan idegesít. Rosszabb, mint otthon a KTH :S Szóval végigvártam a sort, addig Andris átment szállást keresni az egyetem másik részére, mert a suli két campusból áll. Mi a Bovisan tanulunk, ami a város külvárosában van, de ettől még elég jó kis környék. A másik pedig a Leonardo, ami bent van a város közepén. Miután végeztem az irodában kezdődött a kálvária, mert ugye nem volt szállásunk. Najó a full storyt nem írom le, de a lényeg az, hogy fel kellett hívnom egy csomó hirdetést feladó emberkét, akik hála égnek tudtak annyira angolul, mint én olaszul XD és el tudták mondani, h a kiszemelt szállás foglalt...:S Azánt kiültünk anyáékkal az egyetem parkjába, ahol próbáltak meggyőzni, h hívjak fel még embereket,de nekem addigra már enyhén szólva elegem volt.
Egyszer csak odajön hozzánk egy nő, h bocsi, de mi magyarok vagyunk, mert felismerte a beszédünket. Na és innen indult el a nap jobbik része. Ez a nő egy bolgár lánynak volt az anyukája, aki szintén szállást keresett. Plusz a lány építészetet fog itt tanulni, mint én. Rögtön mondta, h ha találunk vmi kecót akkor szóljunk neki, közbe a lány is odaért, akiről kiderült, h előttem állt sorba az irodába, minő véletlen. :) Megadták a telefonszámukat és elmentek, mi meg tovább kerestünk szállást, és ekkora anya meglátott egy hirdetést, ami egy négy ágyas kis lakás az egyetem melletti utcában...Felhívtam a pasit...ééésss...libero vagyis szabad volt. Meg is beszéltük a találkozót aznap estére. Gyorsan felhívtam az Andist és Dimitrinát is. Mindkettőjükkel 5-kor találkoztunk a ház előtt, ahol majd lakni fogunk. Mikor megmutatta nekünk az apartmant a tulajdonos Michele,aki egy építész, nem hittünk a szemünknek. Minden full új, és persze ikeás (még a sütő is XD) Én rögtön beleszerettem és Dimi is...Andrist kellett egy "kicsit" győzködni. De végül este úgy hívtuk fel őket, h kell a kecó :))))
Annyira izgatott voltam, hogy alig tudtam aludni, de eljött a másnap (due marzo duemilladieci , h gyakoroljam az olaszt) Reggel találkoztunk Michele-vel és mentünk a szerződést megkötni (véégre) DE jött a gáz rész, nincs codice fiscale-nk. Adószámnak hívják, de kb mindenhez kell. Szóval elintézük a segítségükkel, de nem tudom mi lett volna velünk ha nem segítenek. Én tuti soha nem találtam volna el oda. Na de a lényeg, hogy meglett, úgyhogy az ingatlanirodás hapsi megírhatta a szerződést. Viszont itt derült ki a baj, h ha nincs szerződés addig nincs költözés. Hiába engedték meg, h a cuccaiknkat bevigyük. Szóval még egy éjszakát kellett a magyar szálláson tölteni. Közbe anyáék is elmentek :(:(:( Mert már nem sokat tudtak segíteni, de így is olyan jó volt, h kijöttek velem, mert legalább az elején nem voltam olyan elveszett. <3
Szerdán Dimivel arra a napra ébredtünk, hogy végre beköltözhetünk. Dimiről annyit, hogy egy tündéri csajszi és még nálam és Krisztinél is többet tud beszélni. Bolgár, de Münchenben tanul építészetet és annyi nyelven beszél, hogy csak na...annyira irigylem ezért :))) nembaj, majd én is fogok. Állandóan mindenre azt mondja, h don't worry...szóval mellette könnyű lesz nem idegeskedni. Jaj és annyit beszélek vele angolul, h lassan úgy is gondolkodom. Már automatikusan úgy mondok mindent, de jobb lenne áttérni az olaszra. De azt majd csak idővel. :D Na szóval beköltöztünk...iszonyat fárasztó volt, de olyan jóleső érzéssel töltött el minket, h ez a mi apartmanunk... Egy nap alatt kitakarítottunk(tam) mindent és ki is pakoltunk. Michele-ék hoztak egy csomó cuccot, úgyhogy lett mosógépünk meg vasalónk meg ilyenek. Simán itt tudnék lakni évekig :)
Még nincsen gáz a lakásban, úgyhogy addig nem tudunk főzni,, remélem a jövő héten már lesz. Ennyi volt a szerda, igazából csak a pakolásról szólt. De végre van hol aludnunk...:)
Most csak ennyit volt erőm leírni, mert hulla fáradt vagyok. Feltöltöttem pár képet a kecóról, meg az alaprajzot. Nagyon helyes kis albérlet. :) Milánóról még nincs meg a suliról, mert nem volt még nagyon időm, de holnap megyünk be a centerbe. Szóval don't worry lesz az is.
